CV

Az ELTE Filmelmélet és Filmtörténet szakán szerzett diplomát 2013-ban. 2012-ben a prágai Károly Egyetem és a FAMU ösztöndíjas hallgatója volt. Tanulmányai befejzése után projektmenedzser és pályázatíró volt egy marketing kommunikációs cégnél. 2015-ben kezdett az Éclipse Filmnél dolgozni, először mint producer asszisztens és gyártásvezető, később mint junior producer. Közben több más projekten is dolgozott forgatókönyvíróként, szerkesztőként és gyártásvezetőként a Focusfox Stúdiónál, az Inforg-M&M Filmnél és az ACG Reklámügynökségnél. 2016 óta a KineDok program magyarországi koorinátora, melynek keretében hét országban forgalmaznak kreatív dokumentumfilmeket alternatív helyszíeneken. 2018-ban a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál szakmai programjának koordinátora volt. Tagja a DunaDOCK Workshop és MasterClass sorozat szervező csapatának.

Tanulmányok

ELTE BTK Szabadbölcsészet BA
ELTE BTK Filmtudomány MA
Károly Egyetem és FAMU (Prága) – Erasmus ösztöndíj

Nyelvtudás

magyar, angol

Válogatott filmográfia

VONAL FELETT

Vonal felett – dokumentumfilm – 71 perc – 2019 – Éclipse Film – társproducer

A Vonal felett című dokumentumfilm egy lehetetlent nem ismerő édesanya és két tehetséges úszó lányának történetét meséli el, akik kitartóan küzdenek vágyaikért, az áhított elismerésért és a bajnoki címekért.

producer: Ugrin Julianna
társproducer/associate producer: Zurbó Zsófia
rendező/director: Nagy Anikó Mária
forgatókönyvíró/screenplay: Nagy Anikó Mária
operatőr/DOP: Bartos Bence
hangmérnök/sound design: Várhegyi Rudolf
vágó/edirot: Bartos Bence
zeneszerző/composer: Sperling Andor

Tabukról, tabuk nélkül 2. évad

Tabukról, tabuk nélkül VI-XII. – dokumentumfilm sorozat – 7×55 perc – 2019 – AMC Networks, ACG Reklámügynökség – kutató, szerkesztő

epizódok:
Bűnösök és vezeklők
Fogyatékosság
Mentális betegségek
Meddőség – ha nem lehet gyerek
Zaklatás
Öngyilkosság

alkotók:  

rendező/director: Pálinkás Norbert
producer: Mentes Endre, Radnai Péter
szerkesztők/research: Zurbó Zsófia, Vogyerák Anikó, Tóth Zsófia, Simon Ádám, Tóth Anna, Beszterczey Judit, Horváth Kata
operator/DOP: Vízkelety Márton
hangmérnök/soundman: Bányay Gábor
vágó/editor: Pálfalvi Réka
zeneszerző/composer: Hegyi Dávid

 

Tabukról, tabuk nélkül 1. évad

Tabukról, tabuk nélkül I-VI. – dokumentumfilm sorozat – 2017 – 6×52 perc – MAC Networks, ACG

A Tabukról tabuk nélkül olyan témákat választott, amelyekről nem akarunk tudni, pedig minden ott zajlik előttünk, olykor a saját családunkban, vagy közvetlen környezetünkben. A Spektrum olyan embereket keresett meg, akik vállalták, hogy titkaikról, nyomasztó múltjukról, szenvedélyükről őszintén, a kamerák előtt beszéljenek. A sorozatban összesen 40 történetet ismerünk meg, amelyek főszereplői valódi emberek, valódi beszélgetéseket hallunk, valódi környezetben. Kiderül, hogyan birkózott meg az illető a titkával, hogyan dolgozta fel a traumát, milyen kiutat, kapaszkodót talált. A műsor egyéves komoly munka után készült el. Házigazdája napjaink egyik legnépszerűbb színésze, a Magyar Filmkritikusok Díjával elismert Thuróczy Szabolcs, aki amellett, hogy beszélgetőpartnere az egyes találkozásoknak, ötleteivel is segítette a műsorkészítőket.

rendező/director: Pálinkás Norbert
producer: Mentes Endre, Radnai Péter
szerkesztők/research: Zurbó Zsófia, Mega Sára, Simon Ádám, Tóth Anna
operator/DOP: Csepeli Eszter
hangmérnök/soundman: Bányay Gábor
vágó/editor: Pálfalvi Réka
zeneszerző/composer: Hegyi Dávid

A monostor gyermekei

A monostor gyermekei – dokumentumfilm – 75 perc – 2017 – Éclipse Film – gyártásvezető

Gyembo és húga, Tashi átlagos tinédzserek. Szabadidejüket leginkább focizással töltik, vagy a Facebookon lógnak. Kis himalájai falujukban édesapjuk felelős a helyi buddhista monostor őrzéséért. A tisztség apáról fiúra száll, így az apa reméli, hogy hamarosan ő is fiának adhatja tovább a szent feladatot. Szeretné, ha Gyembo mielőbb bevonulna a szerzetesiskolába, és felhagyna angol nyelvű tanulmányaival, a modern diákélettel. Bár tisztában van vele, hogy a cölibátus vállalása nem különösebben vonzó egy kamasz fiú számára, mégis konokul próbálja meggyőzni fiát a szerzetesi életforma előnyeiről. Eközben a legkisebb lány, Tashi profi focista karrierről álmodik, és egyre nyíltabban fejezi ki fiús identitását. Életében először elhagyja szülőfaluját, hogy megmérettesse magát az első bhutáni női focicsapat válogatótáborában. Egy olyan bhutáni család pontosan megrajzolt és érzékeny portréját láthatjuk a filmben, amelyben a generációk közötti szakadékhoz csak a családtagok egymás iránti szeretete mérhető. És bár a bruttó nemzeti boldogságindex magas Bhutánban, sajnos még itt sem lehet minden álomból valóság.

IDFA – first appearance competition 2017
True False – Main Competition 2018

producer: Ugrin Julianna
rendező/director: Dorottya Zurbó and Arun Bhattarai
operatőr/DOP: Arun Bhattarai
vágó/editor: Szalai Károly
hangmérnök/sound design: Várhegyi Rudolf
gyártásvezető: Zurbó Zsófia

3 részes portréfilm Antall Józsefről

3 részes portréfilm Antall Józsefről – dokumentumfilm – 3×52 perc – 2016-2018 forgatókönyvíró, rendezőasszisztens