Az Egyesületről
MANIFESZTUM
Motiváció
A magyar dokumentumfilm jelentős, nagy múltra visszatekintő filmtörténeti hagyományokkal rendelkezik hazánkban, és az utóbbi években sikerült bekapcsolódnia a nemzetközi véráramba is. Sok alkotó jelent meg friss és új hangvételű filmekkel, melyek az elmúlt pár évben több mint 60 országban, közel 500 filmfesztiválon vettek részt és több mint, 100 díjat hoztak el.
A komoly sikereket elért hazai alkotások közül néhány kiemelkedő példa: Az Egy nő fogságban (2017) első magyar filmként bejutott a rangos Sundance Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába és Európai Filmdíjra jelölték; A létezés eufóriája (2018) a Kritikusok Hete fődíját hozta el a Locarnói Filmfesztiválról, a Drifter (2014) a dokumentumfilmek Cannes-jának számító IDFÁ-n (Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) az elsőfilmes szekció versenyprogramját nyerte meg.
Ez a sikerhullám bátorított minket arra, hogy összefogjuk egy szervezetben a gyakran kis stábokban és nehéz körülmények között dolgozó alkotókat, ezzel is erősítve egymást és a magyar dokumentumfilmes kultúrát.
A dokumentumfilmes alkotók többsége szenvedélyének tekinti a dokumentumfilm-készítést, de az elkészült filmek minősége és nemzetközi sikere nagyon sokban függ a gyártási körülményektől és a forgalmazási lehetőségektől. Ezért érezzük szükségét a szakmai párbeszédnek, hogy a magyar dokumentumfilm további sikereket érhessen el és több nézőhöz juthasson el itthon és külföldön egyaránt.
A MADOKE szerepe és célkitűzései
A Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) célja egy olyan dokumentumfilmes szakmai és érdekképviseleti fórum életre hívása, amely hatékonyan és egységesen képviseli a hazai dokumentumfilm-készítés minden szereplőjének érdekeit, párbeszédet kezdeményezve az alkotók, a nézők és a döntéshozók között. A MADOKE szerepét tekintve elsődlegesen szakmai és érdekvédelmi fórum, amely tagjai, a dokumentumfilmmel foglalkozó szakemberek képviseletét látja el. A tagoknak lehetőséget kínálva a közvetlen szakmai kapcsolatok építésére és az egyesület hosszú távú céljainak, döntéseinek alakítására. Az egyesület a tagok aktív részvétele eredményeképpen idővel akár a jogszabályok vagy a jogalkalmazási gyakorlat megváltoztatására is képes lobbi- szervezetté válhat.
A MADOKE tagja lehet bárki, aki dokumentumfilmekkel foglalkozik: producer, rendező, dramaturg, operatőr, hangmérnök, vágó, zeneszerző, forgalmazó, filmkritikus, filmesztéta, fesztiválszervező és megfelel az egyesület által meghatározott szakmai feltételeknek.
A MADOKE célja – szervezeti feladatai ellátása mellett – egyrészt a szakmán belüli közvetlen kooperáció megteremtése, szakmai párbeszéd kezdeményezése, ahol a szereplők alkotótársként, egyenrangú partnerként tekintenek egymásra, így erősítve az együttműködést a hazai dokumentumfilm-készítésben.
A MADOKE továbbá feladatának tekinti szakmai tevékenységek szervezését. Kutatómunkát kezdeményez a magyar dokumentumfilm fesztivál és bemutatási sikereinek valamint nézőszámainak dokumentálására és promótálására. Feltérképezi Nyugat- és Kelet-Közép-Európa dokumentumfilm támogatási és gyártási modelljeit, inspirálva ezzel a hazai dokumentumfilmes közeget és a nemzetközi koprodukciókat. Hosszú távú célja szakmai fórumok, előadások és kerekasztal-beszélgetések rendszeres szervezése az alkotók és a műfaj iránt érdeklődők számára, ezzel is emelve a műfaj magyarországi színvonalát és nemzetközi megítélését. Az egyesület kiemelt célja a magyar dokumentumfilm műfajának népszerűsítése a hazai és nemzetközi közönség körében.
Elnökség tagjai
Becz Péter
rendező
elnökségi tag
Józsa László
producer
elnökségi tag
Ugrin Julianna
producer
elnök
Gyureskó Enikő
fesztiválkoordinátor
elnökségi tag
Dér Asia
rendező
elnökségi tag
Belső felmérést végeztünk az egyesület tagjai között. Eddig 29 alkotó tette közzé a fesztiválsikereit. Ez alapján 495 filmfesztiválon (68 országban) szerepelt magyar dokumentumfilm és összesen 104 díjat nyertek.
Alkotó
Film
Ország
Fesztivál
Díj
*2019.12.20-ai adatok alapján. Felmérésünket folyamatosan frissítjük.
„Fontos célunk a magyar kreatív dokumentumfilm műfajának megismertetése és népszerűsítése a hazai és nemzetközi közönség körében.”