MADOKK FILMTÁR
Számos olyan dokumentumfilm készül, melyek televíziós vagy fesztivál bemutatásuk után láthatatlanná válnak.
Ezért létrehoztuk ingyenesen elérhető, online videotárunkat.
Teljes szívvel
51 perc I 2018
látott nevelőszülő, több nevelt, örökbefogadott és saját gyermeke is van. Végül egy család, akik motivációkkal és kétségekkel teli vágnak neki a nevelőszülőségnek. Munka, amely jóval több annál, felelősség, ami nem is megfizethető. Folyamatos elengedés, úgy, hogy kötődni muszáj közben. Megrázó történetek családokról, akik olyanra vállalkoznak, amit ma nem vállalnak be túl sokan.
Gyártó cég: Filmfabriq
RENDEZŐ: Ócsai Dorottya
PRODUCER: Tóth Anna, Osváth Gábor
OPERATŐR: Kővári Gábor
VÁGÓ: Pap Levente
BIDF 2020 – magyar versenyprogram
Veteránfilm
50 perc I 2018
A Veteránfilm két különleges idős urat mutat be, akiknek gyerekkori szenvedélyük a repülés. Vadászpilótaként túlélték a II. Világháború borzalmait, a szocializmus megalkuvásait, de megtalálták a helyüket a rendszerváltás utáni Magyarországon is. Sosem politikai ideológiák vezették őket, hanem az adott körülmények között igyekeztek boldogulni. Derűs bölcsességük múlhatatlan példa.
Rendező: Hernáth Csaba
producer: Józsa László
co-producer: Hochstein András
operatőr: Hernáth Csaba
vágó: Hernáth Csaba
grafika és animáció: Mihályi Barbara
zeneszerző: SABW, Saverne
hangmérnök: Szabó Dénes
vágóasszisztens: Laczi Evelin
hangutómunka: Heindrich Roland
Karelian International Film For Youth Festival 2018 Best Documentary Award,
Ars Sacra Filmfesztivál 2019 versenyprogram,
Hét Domb Filmfesztivál 2019 versenyprogram.
Csak családról ne
52 perc I 2019
A nehézsorsú fiatalokkal foglalkozó iskolában hiába a második esély és az egyénre szabott figyelem, valami hiányzik. A sorsközösség felismeréséből merített erő sokat lendíthetne a diákok továbblépési esélyein. Neves tréner érkezik a tanárok segítségére, hogy azok is segíthessenek a diákjaiknak megtanulni, hogyan segítsenek egymásnak és saját maguknak. Egy szívet melengető, kölcsönös tanulási folyamatot követünk végig, amely során a diáktréning vezetésére vállalkozó, mindig lelkes Ági néni és a kiégési szindrómából épp felépült Sanyi bá épp olyan ingoványos talajon lépked, mint maguk a gyerekek.
Rendező: Kis Anna
Producerek: László Sára, Gerő Marcell
Operatőr: Nagy Zágon, Somogyvári Gergő, Nyoszoli Ákos, Táborosi András, Rónai Domonkos
Vágó: Hájos Zsolt
BIDF Budapest International Documentary Festival 2020 – Magyar verseny program
Díj: Legjobb Magyar Dokumentumfilm
V. Ars Sacra Film Fesztivál (2020)
Díj: Legjobb rövid dokumentumfilm
IV. Hét Domb Filmfesztivál (2020) – Dokumentumfilm verseny program
Díj: Legjobb Dokumentumfilm
Magyar Filmtudományi Társaság – a 2019-es év legjobb filmalkotása (2021)
Díj: Magyar Egyetemi Filmdíj
6. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál (2022)
Dokumentumfilmes versenyprogramban
A szovjet levelezőpajtás
53 perc I 2011
1980 januárjában 7. osztályos voltam, amikor kaptam egy szovjet levelezőpajtást. Az orosztanárnőnk kiosztott mindenkinek egy cirill betűs borítékot azzal, hogy mostantól ő lesz a levelezőpajtásod. Szerencsém volt, mert lány volt és moszkvai. Három évig leveleztünk egymással, és bár soha nem találkoztunk, az összes levelét megőriztem. És most elhatároztam, hogy megkeresem, és filmet készítek arról, hogy kinek milyen gyerekkora volt a szocializmusban.
a rendező munkatársa: Oksana Sarkisova,
Operatőr: Lovasi Zoltán,
Hang: Bánk Attila,
Vágó: Bartos Bence,
Gyártó: Bologna Film,
Támogató: MMKA, NKA
Magyar Filmszemle (fapados) 2012,
Nuoro Filmfesztivál 2012,
Filmtett Feszt 2012
Azok
28 perc I 2015
Új menekülttábort nyitnak Vámosszabadiban, és a falu lakói szembesülnek a tolerancia, az ismeretlentől való félelem, a migráció és a globalizáció kérdéseivel.
Rendező: Meggyes Krisztina
Producer: Bosnyák Miklós
Dramaturg: Dósa Detti
Vágó: Gotthárdi Balázs
Operatőr: Szilágyi Gábor, Miguel Lopez Beraza, Manuel Contreras, Diana Pacheco Lagutienko, Svitlana Shymko, Marko Sipka
Hang: Zolnai Eliza
Gyártásvezető: Vogel Eszter
Zene: Mátyássy Szabolcs
Szembenézés
36 perc I 2015
Három évvel az édesanyja halála után a rendező, Haragonics Sára filmes naplóban dokumentálja a bensőséges pillantokat édesapjával és öccsével a közös nyaralás alatt. A személyes hangvételű dokumentumfilm a jelenidejű részletek és a családi archívumból vett felvételek egymásutániságában keresi a választ arra, hogyan lehet érzelmileg megbírkózni egy anya és feleség elvesztésével, hogyan kezelhető a bűntudat, és hogyan talál egy család elég belső erőt ahhoz, hogy túljusson a fájdalmán és elfogadja a szeretett lény hiányát. A Haragonics-család megpróbálja életben tartani az anya emlékét az általuk újra bejárt helyeken és terekben és közben az élet visszafordíthatatlanul megy tovább.
Rendező: Haragonics Sára
forgatókönyvíró / dramaturg: Lányi Zsófi
operatőr: Mayer Bernadette, Manuel F. Contreras
hangmérnök: Lente Viktor
vágó: Kis Anna
Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2015.,
Astra Film Festival, 2016.,
Magyar Filmhét 2016,
East Silver, Jihlava, 2015.,
Hungarian Corner Biennale, Velence 2018.