Díjak, Jelölések

Karelian Independent Film for Youth Festival 2018: Veteránfilm, legjobb dokumentumfilm

Tanulmányok

Budapesti Műszaki Egyetem, Kommunikáció és Médiatudomány szak

Nyelvtudás

angol felsőfok

CV

Hernáth Csaba Kommunikáció és Médiatudomány szakon végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tanulmányai során a Café Filmnél gyakornokoskodott, ahol találkozott Józsa Lászlóval, a Speak Easy Project alapítójával. 2012-ben operatőr/vágóként kezdett dolgozni a Speak Easy Projectben, és ugyanebben az évben a csapat leforgatta első dokumentumfilmjét, a Menjek/Maradjak sorozat new york-i epizódját. A film sikere után Csaba társtulajdonos lett a cégben és további dokumentumfilmes projektek következtek: oszlopos tagja volt az ULTRA című filmnek (vezető operatőr, asszisztens vágó) és vágója a Gettó Balboának. Csaba első rendezése a Veteránfilm.

Válogatott Filmográfia

Veteránfilm, 50 perc, 2018. (rendező,operatőr)
A Veteránfilm két különleges idős urat mutat be, akiknek gyerekkori szenvedélyük a repülés.
Vadászpilótaként túlélték a II. Világháború borzalmait, a szocializmus megalkuvásait, de megtalálták a
helyüket a rendszerváltás utáni Magyarországon is. Sosem politikai ideológiák vezették őket, hanem
az adott körülmények között igyekeztek boldogulni. Derűs bölcsességük múlhatatlan példa.

Fesztiválszereplés:
Karelian Independent Film for Youth Festival 2018 versenyprogram
Ars Sacra Fesztivál 2019 versenyprogram
Hét Domb Filmesztivál versenyprograrm
Wekerlei Cégér Filmfesztivál versenyprogram

Díjak:
Karelian Independent Film for Youth Festival 2018: legjobb dokumentumfilm
Wekerlei Cégér Filmfesztivál: közönségdíj

 

 

Gettó Balboa, 85 perc, 2018. (vágó)
Sipos Mihály, a nyolcadik kerület egykor rettegett alvilági figurája, egy végzetesnek tűnő
lövésből felépülve számot vet bűnös életével. Napjainkban a kerület szegényebb sorban
élő fiataljainak tart bokszedzéseket; missziójának mottója: „sporttal a drog ellen”.
Tanítványai közül kiemelkedik a szorgalmas és tehetséges Szabó Zolika, aki válaszút előtt
áll: vagy az éjszakai életet választja, vagy profi ökölvívó lesz és ringbe száll álmaiért. A film
e két ember sorsát követi nyomon, az első edzésektől a világbajnoki övmeccs ringjéig.

fesztiválszereplés:
Sarajevo Film Festival 2018 versenyporgram
Sofia Independent Film Festival 2018
Tehara Film Festival 2018
Ake Dikhea? Festival of Romani Film 2018
Budapest International Documentary Festival 2019 versenyporgram
Ethnografilm Festival, 2019
Wales International Documentary Festival 2019 versenyporgram
Belgrade International Documentary Film Festival 2019
Beijing International Film Festival Documentary Sector 2019
Shanghai International Film Festival
Vukovar Film Festival 2019
Madrid International Film Festival 2019 versenyprogram

díjak:
Ake Dikhea? Festival of Romani Film, 2018: legjobb film
Beijing International Film Festival Documentary Sector 2019: Honorary Works by the Judging Panel Award
Magyar Filmdíj 2019: legjobb dokumentumfilm, legjobb operatőr

 

ULTRA, 82 min, 2017. (operatőr)

A film öt ember múltját, érzéseit, gondolatait járja körül. Egyszerre nyomasztó teher és
álom is számukra, hogy végigfussanak egy ultratávot, hogy feszegessék a határaikat,
gyógyítsák a lelküket és megszabaduljanak démonaiktól. A 246 kilométeres futás során az
Ultra bemutatja a főszereplők zsigeri gondolatait, rezdüléseit, valamint önmaguk
megismerésének, fejlesztésének megrázó folyamatát. Útjuk során eljutnak a
teljesítőképességük határáig, és még azon is túl – szellemi és fizikai értelemben egyaránt.
Valaki a hétköznapok taposómalmából próbál kiszakadni, valaki az öregedés ellen küzd, és
vannak, akik a természetfelettit keresik, egy dolog mégis közös bennük: minden futó
megízlelheti a halhatatlanságot, és megtapasztalhatja saját halandóságát.

 

fesztiválszereplés:
European Film Award 2017 – legjobb dokumentumfilm shortlist
Silver Eye Award 2017 – legjobb dokumentumfilm jelölés
Ulju MFF 2018, South Korea
FICA 2018 – Silver Achilles
Visions du Réel 2017, nemzetközi premier
Münich DOKfest 2017
Krakow Int. Film Fest 2017
Sarajevo IFF 2017
Cinefest (Hungary) 2017
Minsk Int. Film Festival 2017
Man in Danger Lodz 2017
Trieste Int. Film Festival 2018
Budapest International Documentary Festival 2018
Vukovar Film Festival 2018

díjak:
Ulju MFF 2018, South Korea: Grand Priz