Tanulmányok

Magyar Televízió 1989 Rendező Asszisztens, 1990 Adásrendező, 1991 Kameraman, 1992 Műszaki műsorkészítő munkatárs éves képzései.

Tagságok

Filmjus
MADOKE

Nyelvtudás

Magyar, Angol

CV

Az elmúlt 36 évben mindvégig a Televíziós és Filmes pályán voltam és folyamatosan dolgoztam. Alapító tagja voltam a Vásárhelyi Televíziónak Hódmezővásárhelyen 1985-ben, az Image Rádió Hódmezővásárhely kitalálója, alapítója és a rádiózás elindítója voltam 1993-ban Hódmezővásárhelyen. 4 évig dolgoztam a Magyar Televíziónál, ahol az éves szakmai képzéseken elvégeztem a rendező asszisztens, adásrendező, operatőr, valamint a műszaki műsorkészítő munkatárs képzéseit. A szakmát itt tanultam meg. 1992-ben kiutaztam Hollywoodba, ahol egy évet éltem és tudósítottam a Magyar Televíziónak, valamint a Warner Bros. és a Paramount filmgyárakban tanultam a szakmát. Forgatok a világon bérelhető összes típusú film (külön engedély Panavision) és digitális kamerákkal, saját vágóstúdióval rendelkezem. Az évek alatt felkértek nemzetközi cégek, mint a UIPM Nemzetközi Öttusa Szövetség és a Magyar Öttusa Szövetség, hogy készítsek részükre promó filmeket. 70-nél több reklámfilmet forgattam a világ különböző országaiban és városaiban. Az elmúlt 10 évben 4 dokumentumfilmet készítettem melyek mindegyikével díjat nyertem és bemutatták mind a négy filmem az Egyesült Államokban. A legnagyobb elismerést 2017-ben kaptam Los Angelesben a Korvina Kultúrkörtől. A Díszoklevél elismeri és méltatja a Los Angelesben működő Kárpátok Néptáncegyüttesről készített 52 perces dokumentumfilmem, amelyet 56-osok alapítottak és a filmben feldolgoztam az 50 évüket. Két életrajzi dokumentumfilm van, amely 89 évet, és 82 évet dolgoz fel. Hódmezővásárhelyiként a szakmámon keresztül beutaztam a fél világot, de a szakmai utazások ellenére sem maradtam külföldön, távol a hazámtól, mert itt vagyok itthon.

Díjak, Jelölések

2019. X. Bujtor István Filmfesztivál, A Születés Jogán! Legjobb Portré Dokumentumfilm Különdíj. (Producer, Rendező, Operatőr, Vágó.)
2017. Los Angeles, Arany János Kultúrkör Díszoklevele.
Los Angeles, Korvina Kultúrkör Oklevele.
2016. A XII Göcsej Filmszemle, A Los Angeles-i Kárpátok története, Dokumentumfilm 3. Díj (Producer, Rendező, Operatőr, Vágó.)
2015. X+1 (11.) Göcsej Filmszemle, Control (of death) a Filmetűd kategória 1. Díj (Producer, Rendező, Operatőr, Vágó.)
X+1 (11.) Göcsej Filmszemle, A Tábori levelezőlapok Erdővárosból, dokumentumfilm Különdíj (Producer, Rendező, Operatőr, Vágó.)
A II. Savaria Filmszemle, Sorsunk Van Burleszk változat, Némafilm kategóriában Különdíj (Producer, Rendező, Operatőr, Vágó.)
2014. X. Göcsej Filmszemle, Máriás Ferenc erdész: Életem, dokumentumfilm, a filmszemle Fődíja (Producer, Rendező, Operatőr, Vágó.)
1986. Országos Amatőr Filmszemle, Introverzió, Kisjátékfilm, III. Díj. (Producer, Rendező, Operatőr, Vágó.)
1985. Országos Amatőr filmszemle, Walkman, Kisjátékfilm II. Díj (Producer, Rendező, Operatőr, Vágó.)

Válogatott filmográfia

Máriás Ferenc erdész: Életem-doc.-52'2014

Máriás Ferenc – az erdész – e dokumentum filmben saját szavaival meséli el életének történetét. A rendező – Varga Árpád Zsolt – sajátos képi dramaturgiával és archív felvételekkel kíséri végig a film főszereplőjét. A film mintegy a teljes XX. évszázadot öleli fel a magyar puszta hely- és kor-történetéből, egy tiszta, őszinte, példamutató ember életútján keresztül. 

Tábori levelezőlapok Erdővárosból-doc.-40'2015

Hetven évvel a tragikus események után a most átnevezett Erdőkertesen, – 20 km-re Budapesttől – kettő civil aktivisták úgy döntenek, hogy emlékművet emelnek a volt munkatábor áldozatainak emlékére 1944-ben a helyi téglagyárban létesült. Ez az első alkalom, hogy a város lakói szembesülnek saját, ám eddig ismeretlen történelmük a második világháború vége óta.

A Születés Jogán! -108'2019 (életrajzi dokumentumfilm)

A 8 éven át készült egész estés életrajzi dokumentumfilmben a főhős – Czene Ferenc, aki Kunágotán született, az ’56-os események miatt Los Angelesbe emigrált, majd az első szabad választás előtt 1990-ben, egykori menekülési útvonalán visszatért és Gyula határában megépítette a „szabad gondolatok otthonát” – a különböző helyszíneken készült felvételeken saját szavaival meséli el életét, mely Magyarországon még soha nem látott archív felvételekkel kíséri végig 82 év történelmét és az emigrációban leélt 60 évét. Élete bizonyítéka annak, hogy hazaszeretettel hogyan lehet hétköznapi emberként is nagy tetteket véghezvinni. 

A Los Angeles-i Kárpátok története-doc.-52'2016

A Los Angeles-i Kárpátok Néptáncegyüttest 1965-ben az ‘56-os menekült magyarok alapították a Magyar Diákszövetség tánccsoportjaként. A dokumentumfilm 22 interjúban és eredeti, még sehol nem látott archív filmanyagokkal kísérve mutatja be az elmúlt 50 évet, amely jól tükrözi a Los Angeles-i emigrációs magyarság lelkületét és hazaszeretetét. Varga Árpád Zsolt dokumentumfilmje emléket állít az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójának és a Los Angeles-i Kárpátok Magyar Néptáncegyüttes 50 éves fennállásának.